2013. február 23., szombat

Műfordítások eszperantóból




Stanislav Schulhof:


FRANCESCO PETRARCA


Neked, szonettek királyi mesterének
ajánlom hódolván ezt a póri verset,
amely azért tűnhet kecsesnek, mert
szerzője megpróbál utánozni Téged.



Finomrajzú árnykép, sötét oválkeret:
szenvedélyed mérni nem volt semmi mérleg!
Laurát szeretted, és meg kellett érned,
elgyöngülten vágyva valaki mást szeret.

Lángolva kívántad Laurát, de tudom,
midőn érintetted volna őt gyöngéden,
mint bájos látomás tűnt, mindig elszökött.

Hasonlóság, Mester, itt van kettőnk között:
amikor viselni biztosan reméltem,
lehullott fejemről végleg lauruszom!


Reto Rossetti:

AZ ÉLETTENGER


Mindig új partok felé, egyre tovább
sodródunk eloldódva,
mint hullámtörte bólya,
ha észak tép is, ha zefír simogat.

Hiába küzdünk kikötőért sokak,
a célunkért dacolva,
ha mint szilaj, vad horda,
hullámár űz, hoz új horizontokat.

Ma mélán ring talán, selymezőn lohad,
ám holnap hullámtonna
zúzhat, áztathat sója,
vagy orvul zátony mereszti ránk fokát,

és ha a végére betöltöd sorsodat,
erődben fogytán fogyva
merülsz, örvény se vonva
sűlyedsz el, alant a béke, csend fogad.


Kalomano Kalocsay
(Kalocsay Kálmán):

SASMADÁR


Sasmadár repül magas ég alatt,
a földön fáradt struccmadár szalad,
ám csonka szárnyait hiába veri,
magát a sashoz sosem emeli!


Kalocsay Kálmán:

ESTE A PARKBAN


Táruló, nagy sziluett-fákra
Lebegő, néma, görbe bárka
úszik észrevétlenül.
Alá nyugatra egyre lágyabb
pasztell,  könnyű múlás, az ágak
mögé a búcsúzó Nap sápadt
fénylehelete terül.

A nyugalom világontúli.
Immár elhallgatott a húri
madárzenészek dala.
Bogarak ringó zümmögése,
alvó faágak nyújtóznak az égbe,
a fáradt park pihenhet végre
csendességben egymaga.


És üvegvirágzás: illatok!
Érzékeny, erőszakos, balog
rezedák, menták, mályvák,
harmatos humusz erőltetik
maguk bolondosan, pedig
rózsa teríti rájuk szelíd
illatdrapériáját.


Fekszem a hűvös-lágy pázsitra,
meleg arcom fűszál simítja
végig, harmattal rakott.
Az ég sötétkék, széles árka,
benne titkot hajózó bárka,
a park bódító illatálma,
egyedül velük vagyok.


Jön az Éj barnán ereszkedve,
jön az Éj, feketül, de messze
nehéz reggel ébredez.
A Városon zord intés rian:
a Város ügyes küzdést kiván,
sivataga barlangjaiban
az ember emberre les.


Ott mindig harcolni, vívni kell,
elpusztulsz, vagy pusztítás visz el.
Bárha elgyötört az agy,
muszáj a lökdösődést tűrni,
ajándék-magad holtig űzni...
Áldott hát feküdni, feküdni
a fűvön, vagy fű alatt.


Betétvers
John Sarp Dinwoodie   
MAGDALÉNA
című költeményéből


Mi Urunk, Jézus, Te irgalmas,
imánk szívünk tükre:
Isten Fia, kérünk, hogy hallgass
a könyörgésünkre.

Megváltónk, Jézus, óh, irgalmas,
a Te szenvedésed
áldja most, ki bűnben hatalmas,
az Emberiséget.

Szerető Jézus, óh, irgalmas,
segíts minket, leljen
minden ember méltó vígaszt az
igaz szeretetben.

Ítélőnk, Jézus, légy irgalmas,
légy kegyelmes hozzánk,
teljék békében, ne kínban az
utolsó, nagy óránk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése